Az idén is megrendezésre került, kedves Olvasóm, minden könyvmoly, kutató, oktató, értelmiségi, ál-értelmiségi, diák, tudásszomjas szivacs vagy egyszerűen csak olvasni vágyó ember vágyálma: kicsiny fővárosunkban, hihetetlenül széles választékban, “elég nagy” kedvezménnyel, számos programmal megfűszerezve elmerülhetetett a tinta és a papír szerelméből született gyermekek kavalkádjában. Igen, ez a Nemzetközi Könyvhét! 🙂

A rendezvényen én is tiszteletemet tettem egy hozzám hasonlóan szintén nagy könyvrajongó barátommal együtt. Mi tagadás, amint beléptünk a bemutatóterembe és megláttuk a rengeteg értékes portékát, azonnal úgy éreztük magunkat, mint kisgyerek az édességboltban! Hiába no, nekünk már csak ez a csekély öröm maradt vénségünkre! 😉

No meg a kedvezmények! Indításnak a HVG standját vettük célba, és azonnal lecsaptam egy 30%-os kedvezményű könyvre. A vásárlás közben eszembe jutott a régi vendéglátós kérdés: “Itt fogyasztod, vagy becsomagoljam?”. Ez viszont most nem lett volna kérdés. 🙂

Miután körbejártuk és felderítettük a helyszínt, valamint bezsebeltük a kiszemelt “áldozatokat” a legkülönfélébb standok eladóitól (elsősorban szakirodalmat, elvégre az a létszükségletünk), kicsit elfáradtan és megtörten elindultunk élelmet vételezni a helyi önkiszolgáló étterembe. Gyerekek, én még életemben nem ettem sertéshúst ennyi egész feketeborrssal meghintve. A görög saláta pedig úgy kellett mellé, mint éhezőnek egy falat kenyér. Nem is emlékszem mikor ettem utoljára ebből a remek zöldséges finomságból! 🙂 (Remélem ti is kezdtek megéhezni. ;-))

Az ebéd utáni kellemes ejtőzést egy újabb kör vadászattal folytattuk, majd a Magvető és Corvina környékén belefutottunk a Tanár Úrba. Különleges ismertetőjegye, hogy az idén jelent meg egy újabb fordítása; mivel rajong az olasz nyelvvért és nem tartotta elég érthetőnek vagy művészinek vagy…. (tetszőleges indoklásodat kérlek illeszd be!) Babits Mihálynak Dante Alighieri legismertebb alkotásán, a Divina Commediaán(magyarul: Isteni színjáték) véghezvitt magyarra átültetését, ezért frissítette azt egy 2.0-ás verzióra.

Biztos én vagyok ókenzervatív, maradi és őskövület egyben, de én nem vágytam sem a Hamlet újrafordítására (azért Arany János ízesen finom magyarját kevés hazánkfia/lánya tudja überelni), sem erre az alkotásra. Amikor középiskolában olvastam ezeket az irodalmi gyöngyszemeket (igen, kedves Olvasóm, én a középiskolában olvastam, olyasmit is, ami nem feltétlenül volt kötelező [lsd. Goethe Faustját] és nem az autó/motor/csajok/bulik/sportok töltötték ki az életem jelentős részét. Ezért is vagyok ma egy, a sok magányos könyvmoly közül, akik ezen glóbusz arcát tapossák. :-)), fel sem merült bennem, hogy egyszer majd újraírják őket. És ez így van jól.

Szentül hiszem és vallom, hogy ezekhez a művekhez fel kell nőni, minden szinten. Értelemben, érzelemben egyaránt. Bár látom Tanár Úr oktató/nevelő szándékát ezzel a gesztussal (t.i. egyszerűbb, érthetőbb, pontosabb nyelvezeten keresztül vigyük közelebb a fiatalokat ezekhez a művekehez vagy fordítva), de valahol a bennem élő nevelő, nyelvész és nyelvtanár inkább akarja a tömeg felemelkedését a műhöz, mint a mű lesüllyedését, lesüllyesztését a tömeghez (hiszen az egyszerűbb nyelvezet megértése kevesebb mentális energiát és szókincset kíván, vagy tévednék?). But I digress – De elkalandoztam. 🙂

Még két dolgot szerettem volna itt elmesélni (három lesz belőle):

1. Mint minden évben, most is volt díszvendégünk, méghozzá a kiskorú északi szomszédunk, aki nem csak eredeti szlovák nyelvű művekkel, de egyben magyar szerzők szlovákul íródott alkotásaival is előrukkolt. Was für ein edle Geste!  – Micsoda nemes gesztus!
2. Nem sokkal azután, hogy barátommal befordultunk a nemzetközi részlegre, ahol a fent említett díszvendég is tartózkodott, szembe jött velünk az az ember, akit én csak Biztonságpolitikai szakértőnek nevezek (mivel ez a szakterülete), és akivel legszívesebben kezet fogtam volna, majd nyomtam volna neki egy tockost a tartozásáért (ugyanis a fenti illető nem jelentetett meg csak pár könyvet az elmúlt évtiezedek alatt, holott ha valakinek, hát neki bőven lett volna miről írnia az olvasóknak. De lehet, hogy csak titkolja.)
3. Bónusz történet: a Millenárison kívül a napsütésben és madárdalban fürdőző Beton-szigetek öblei között hajókázva vettük észre Noam Chomsky egy politikai jellegű írását. Nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, ám a mellettünk böngésző kedves idősebb hölgy gyorsan felvilágosított, hogy ez az alkotás olyan nagyívű, hogy még film is készült belőle. Félelmetes ez a fajta tájékozottság!

A vonaton hazafelé egymás között felváltva beszéltük meg az egyes könyvek anyagát, érdemeit és szépségét, illetve a nap eseményeit. Mire hazaértem, majdnem leszakadt a táska a hátamról, pedig csak 10 könyvet vettem.

Jövőre remélem többet tudok, és te is velem együtt böngészel majd, kedves Olvasóm! 🙂

Kedves Olvasóm!

Tartozom neked egy vallomással: Egy ideje csúnyán elhanyagoltalak. Kérlek értsd meg, ez nem pusztán az én hibám! Jöhetnék persze azzal az ócska és mondvacsinált kifogással, hogy nem volt időm, ám ezt pont az az ember mondja, aki már korábban írt a régi bölcsességről (“Időnk mindig arra van, amire és akire akarjuk.”).

Nincs mentségem, kedves Olvasó, shame on me! Talán csak egy dolgot hozhatok fel mentségemre: tudod, amikor az ember egy komoly vizsgára készül, képes, egyben hajlamos arra, hogy bizonyos dolgokról megfeledkezzen, lásd a férfiak esetében olyan sokszor hangoztatott tisztálkodás. 🙂 Nos, nekem is egy ilyen “komoly és fajsúlyos” vizsgán kellett átesnem.

Mint minden főiskolát/egyetemet végzett ember, de akár egy szimpla érettségi vizsgát sikerrel abszorbált földi halandó is tudja, hogy a sikeres vizsgának több feltétele van:

1. Kellő mennyiségű és minőségű alvás – Ez az, amiből nekem kevés adatik meg, a saját hülyeségemből kifolyólag, de ezt most inkább nem részletezem.
2. Alapos felkészültség – Ez a vizsgám alatt kiderült, hogy nem pusztán alapos, de kellően mély és sokoldalú is (egy kis önfényezés 😉 ).
3. Jó fellépés, higgadtság – Lsd. Jason Statam 🙂
4. Kellő lelkesedés a témánk iránt, amit egy jó beszélőkével és némi előadói, színészi tudással és szakértelemmel tovább lehet fűszerezni.

Mivel a “párt és Lenin elvtárs” úgy találta, hogy nekem mindez, és további egyéb kompetenciák a rendelkezésemre állnak, méghozzá igen jó szinten, így megkaptam a kitüntetésnek szánt arany csillagot. (Nem, nem tévesztendő össze a sárga csillaggal, ami egy másik történet része. Pont.) 😀

Így majdnem egy hónapnyi (vagy több volt az?, nem is tudom már) kialvatlanság és készülődés, papírgyártás és testi-lelki felkészülés után végre ez a vizsga is lezajlott.

“Utatok egy szakasza véget ért, most kezdődik egy újabb…” (Fehér Gandalf). Szóval, ez a rész (és a csíny is) letudva, így immáron visszatérhetek hozzátok kedves Olvasóim. Remélem még maradt számomra “szívetekben egy csöpp hely”.